Iskola összes bejegyzése

Az ovisok látogatása az Iskolában

2012. április 18-án az „Óvoda – Iskola átmenet” projekt keretében az óvodások ellátogattak az iskola első osztályába egy tánc órára. Ezen az órán a gyerekek bemutatták, hogy mit tanultak ebben az évben. Majd közösen körjátékokat játszottak. Vidáman, felszabadultan telt el az egy óra.
Másnap folytatódott a program. Már lassan hagyománnyá válik, hogy tavasszal a negyedik osztályosok fogadják a leendő elsősöket. Így volt ez, ezen a napon is. A „Nagyhatalmú sündisznócska” című bábelőadással, furulyaszóval fogadták a nagyok a kicsiket. Majd a „Cirmos cica, haj”és a „Ha én cica volnék” című körjátékokat játszották el. Ezután magától értetődött, hogy cicafigurás ajándékokkal kedveskedtek nekik. Minden kis ovis nagyon örült az ajándéknak.
Ezután a gyerekek meglátogatták az iskola könyvtárát, ahol Gazsóné Cser Irma tanító néni fogadta őket. Itt megismerkedhettek a könyvtár rendjével, megnézegettek néhány meséskönyvet, s végezetül beiratkoztak a könyvtárba.

Képek itt!

Biharkeresztesen jártunk

Április 18-án immár sokadik alkalommal vettünk részt a Biharkeresztesen megrendezésre kerülő „Szülőföldem Biharország” című vetélkedőn. Ebben az évben csak alsó tagozatosaink vettek részt. Az ötfős csapatot a negyedik osztályból Csősz Adrienn, Nyírő Péter, Székely András, Szémán Anikó és Szőllősi Vanessza alkották. A kis csapat nagy lelkesedéssel készült a versenyre, melynekcélja, hogy a gyerekek jobban megismerkedjenek a bihari táj nevezetességeivel, a néphagyományaival és híres szülötteivel. A verseny két részből állt. Az első részben feladatlap megoldásával adhattak számot a tudásukról. A második rész volt az ügyesség próbatétele. Itt volt patkódobálás, kukoricahántás, lasszózással bikafogás, csutka dobása kiskosárba, és célbatalálás botra függesztett karikával. Az eredményhirdetésnél mindenki nagyon megörült, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét sikerült a harmadik helyezést elérnünk.

Képek a versenyről itt!