Az “Éljünk egészségesen!” projektről

Iskolánkban ezzel a címmel indult februárban a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása TÁMOP-6.1.2/LHH/09/1-2010-0002 projektje. A programsorozat lassan a végéhez közeledik. Az eltelt hónapokban igen sokrétű, színes és gazdag programokban vehettek részt a gyerekek. Ezek egy részét az iskolában, másik részét pedig külső helyszínen, így Esztárban, Berettyóújfaluban, Földesen, Debrecenben (Koppány-Völgye Erdei Kalandpark) valósíthattuk meg.


Az alsósok Papp Rita könnyűzenei koncertjével indították a tevékenységek sorát. A kiválasztott osztályok a tisztálkodási szokásokról állítottak ki egy kérdőívet. A dohányzás, az alkohol és a drogprevencióval kapcsolatban a felsősök több előadást is meghallgattak. Többek között Dr. Zacher Gábor előadását is. Az alsósok ezzel a témával kapcsolatban filmet néztek és plakátot terveztek. A mozgásra vágyók Katus Attila életmód tanácsaival ismerkedhettek meg. Az egészséges életmódról, a táplálkozásról, fogápolásról Ulics Istvánné körzeti védőnő tartott előadást a kicsiknek, melyet nagyszabású vetélkedő és zöldség-gyümölcssalátakészítés követett. Az allergiáról Dr. Görgényi Márta doktornő tartott előadást az érdeklődőknek. A mozgás, a sport sem hiányozhatott a palettáról.  Az alsó tagozatosoknak több alkalommal volt játékos sorverseny, sőt volt családi – tanári sportvetélkedő is. A felsősök pedig a kézilabdában, pingpongban jeleskedhettek. A mentálhigiénés közösségfejlesztő programban a húsvétra készülődtünk. A felsősök játékos versenyen építhették a közösségüket. Az elsősegélynyújtó versenyen négy 6. osztályos tanuló képviselte iskolánkat. A bihari táj szépségével a 6. osztályosok ismerkedhettek meg a földesi tanösvény túrán, míg a 7. osztályosok a Koppány – Völgye Kalandparkban próbálták ki erejüket, ügyességüket. A gyerekek részéről már csak egy program van hátra. Iskolánkból 5 fő vehet részt a Vekeri – tónál megrendezésre kerülő életmód táborban.

  A betervezett programjainkat megvalósítottuk. Bár egy kicsit zsúfoltak, de ennek ellenére színvonalasak voltak. A három fős team szeretné köszönetét nyilvánítani azoknak a személyeknek, akik segítségükre voltak (A team tagjai: Veress Sándorné biológia szakos tanár, Vékony Sándor testnevelő tanár, Zángó Ibolya DÖK segítő pedagógus).
Bízunk benne, hogy ez a programsorozat nem volt hiába való, és a gyerekek sokat tanultak, az előadásokon elhangzottakat pedig be tudják építeni a mindennapjaikba.

A programokról készült képválogatást megtekintheti a Galériában.

Hozzászólás