Kulturális bemutató 2013.

kult_2013Kicsit megkésve ugyan, de beszámolunk az IPR programon belül megrendezésre kerülő Kulturális bemutatóról.

 

 

  2013.  április 30-án a Faluház nagytermében került megrendezésre iskolánk Kulturális bemutatója. Ezen az eseményen először vett részt az intézmény jelenlegi igazgatója, Törökné Csörsz Csilla, valamint a meghívott vendégek között jelen volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Berettyóújfalui Tankerületének vezetője, Kapornai Judit. Az idei bemutatón egyben az édesanyákat, nagymamákat is köszöntötték a gyerekek, hiszen május 5-én volt Anyák napja.
Az osztályok különböző műsorszámokkal készültek, láthattunk színdarabokat, táncos produkciókat, verses köszöntést, emellett iskolánk énnek kara is fellépett. A produkciók színvonalasak voltak, a vendégek jól érezték magukat, tetszettek nekik az előadások. A gyerekek is ügyesek voltak, szépen felkészültek. Mint az elmúlt évben, idén is Nagy Sándorné konferálta fel a műsorszámokat. Köszönjük ezúton is neki. Ezentúl köszönjük minden résztvevőnek, hogy színesítették műsorunkat, a szülőknek a támogatást.

Képek a galériában hamarosan.

Videó összeállítás (A bemutató első része már feltöltésre került.)

Ezeket olvasta már?

Hozzászólás